2010  -  Péntek esti rendezvényeink
Találkozunk péntek este 8-kor a Szt. Erzsébet Templom Szt István termében
432 Sheppard Ave. East, nyugatra a Bayview-tól.


 

jan. 8. A katolikus és anglikán egyház kapcsolata   -  KFT-vel közös rendezvény   -  előadó: Fr Sajgó Szabolcs SJ

A két egyház közti párbeszéd a II. Vatikáni Zsinat után 1967-ben kezdődött az Anglikán – Római Katolikus Nemzetközi Bizottság (ARCIC) keretében. A bizottság az első fázisban a teológiai különbözőségek feltárásával, az oltáriszentséggel, a pappá szenteléssel és szolgálattal, a tekintély szerepével foglalkozott, valamint közös nyilatkozataik értelmezésével, hogy a közösségek részére érthetőbbé váljon. A beszélgetés 83-tól kezdődő második fázisában az üdvösség és egyház, az egyház mint közösség, az azonosság és különbözőség, a közösség erkölcsi döntéshozatala, a tanítás tekintélye az egyházban, a Szentírás – Hagyomány – Tekintély gyakorlata, Mária helye az egyház életében és tanításában, a helyi és egyetemes közösségek hatásköreivel és kapcsolataival foglalkozott. A hagyományos anglikán közösségek a Katolikus Egyházzal való látható egység helyreállításának kérésére, a pápa egy indító szabályzat lefektetésével válaszolt, amiben tisztázta a rendezés jogi és anyagi lehetőségét. A bizottság idén induló harmadik fázisában a látható teljes egység létrehozásának formáján fognak dolgozni.

jan. 15. Szervezői megbeszélés   -  témavezető: Szilvássy Gábor

Féléves programterv készítése. Új gondolatok felvetése. Hosszabbtávú irányvonal megbeszélése.

jan. 17. 41. Ökumenikus Istentisztelet   -  részvétel, rendező: Szt. Erzsébet R.K. Egyház

Templomunkban vasárnap délután 2-kor a résztvevő torontói magyar egyházak: Első Magyar Baptista Egyház, Első Magyar Református Egyház, Magyar Ágostoni Hitvallású Evangélikus Egyház, Magyar Református Evangélikus Keresztyén Egyház, Szt Erzsébet Római Katolikus Egyház.

jan. 22. Etikai kérdések a genetikában   -  előadó: Rev Somfai Béla SJ, Szegedről

A génsebészek tavaly a bőrsejtből már őssejtet tudtak előállítani. Ezzel új eljárások előtt nyíltak meg az utak. Jelenleg szövet átültetési terápiáknál tervezik az alkalmazását, mert az őssejtek beültetésével elmarad a szövetkidobódás.

jan. 24. Irodalmi est: Iskola és templom  - Reményik Sándor    -  részvétel, rendező: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

Vasárnap du. 5-7 között Reményik Sándor verseinek felolvasását és elemezését hallhatjuk Kasslik Pétertől és Sajgó Szabolcstól. Az estre a költő verseinek olvasásával készüljünk.

jan. 26. Tíz év a torontói „Elkötelezett Ház” szolgálatában   -  részvétel, rendező: KNT, előadó: Futó Valéria

Kedden az esti 7 órás mise után Valéria a hajléktalanokkal szerzett tapasztalatairól fog beszámolni. A „Covenant House”-t a torontói érsekség is erősen támogatja a „Share Life”-on keresztül.

jan. 29. Filmest: A tájékozott  -   2009  -  Knowing; témavezető: Szilvássy Gábor

1959-ben - egy újonnan nyílt általános iskolában - a gyerekek jövőről szóló dolgozatát egy időzített tokba helyezték, amit 50 évre lezártak. Az egyik  - zavarodottnak minősített -  lány váratlanul csak egy számsort írt pályaművére. Munkáját 50 év múlva egy újgenerációs tanuló először csak véletlen számsornak vélte, de kíváncsisága nem hagyta nyugodni és a számsort hazavitte. Csillagász egyetemi tanár apja a számsorban nevezetes katasztrófák évszámait vélte felfedezni, aminek végén három megjelölt nap még jövőbeli dátum volt. A második bekövetkezett katasztrófa után rájött, hogy a számok a katasztrófák földi koordinátáit is tartalmazzák és hinni kezdett a jövendölésben. Kutatni kezdte az eredeti számsor készítőjének további munkáit. Végül rájött, hogy az utolsó jövendölt dátum egy nagy napkitörés napja. Váratlanul kiderült az is, hogy a gyerekek egy része, köztük saját gyereke is hangokat hall. Furcsa „suttogó” lényekkel kerülnek kapcsolatba, akiknek követik szavait. A furcsa lények a Föld pusztulása elől „Illés szekerén” való menekülésre hívják őket egy új élet kezdetének ígéretével. …

Rendező: Alex Proyas; főszereplők: Nicolas Cage, Chandler Canterbury, Lara Robinson.

jan. 30. Szervezői megbeszélés   -  témavezető: Dr Mester B. Fiore

A júniusi választás előkészítésének megbeszélése.

feb. 5. A pápa látogatása a római zsinagógában   -  KFT-vel közös rendezvény, témavezető: Rev Marosfalvi László SJ

A pápának a jóindulatú akaratok megerősítésére tett látogatása kerül elemzésre a sajtó hírek alapján.

feb. 12. Filmest: Az első palim  -   2001  -  My First Mister; témavezető: Gáspár Gyula

Egy kis híján ötvenéves férfit és egy tizenéves lányt hoz össze a sors. Életvitelük annyira különböző, hogy minden jel kapcsolatuk hamaros zátonyra futására utal. De a napok múlásával, alkalmazkodó készségük alapos próbára tétele mellett, mégis kezdenek összemelegedni. A gyűrődések kisimulásával már-már arra gondolhatnánk „boldogan élnek, míg meg nem halnak”, mikor váratlanul megjelenik az első felhő a láthatáron…

Rendező: Christine Lahti; főszereplők: Albert Brooks, Leelee Sobieski

feb. 19. Hitmélyítő est: Mi is az a Szt Ignáci lelkiség?    -  előadó: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

O.A.M.D.G. - Omnia Ad Majorem Dei Gloriam (Mindent Isten nagyobb dicsőségére). Az ignáci lelkiség elősegíti a lélek előre menetelét, a hit fejlődését; mozgásban tart az Isten felé vezető úton. Segítő társ az Isten jelenlétének felfedezéséhez és szeretetének szemléléséhez. Lelkigyakorlatokkal segíti a szellemek megkülönböztetését és lelki vigaszt nyújt. Képzett, magát Istennek adó misztikus embert formál.

feb. 21. Irodalmi est: Wass Albert    -  részvétel, rendező: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

Vasárnap du. 5-7 közt verseinek felolvasására és elemezésére a költő verseinek olvasásával készüljünk.

feb. 25. Kiállítás: Art Expo  -  részvétel

Feb. 25-től 28-ig tekinthető meg a Toronto Convention Centre-ben. Egyik kiállító: Cserháti Péter képzőművész.

feb. 26. Gregorián dallamok   -  előadó: Czink Adeodata

A gregorián dallamok története, kottaképe, hangjegyírása, énekbemutató és közös éneklés.

márc. 5. Antoine de Saint-Exupéry spirituális gyökerei  -  előadó: Rev. Deák Ferenc SJ

Előadással egybekötött beszélgetés az író lelki fejlődéséről művei, levelei és jegyzetei alapján Deák Ferenc jezsuita atyával.

márc. 12. A gyógyító lelkigyakorlat II.  -  előadó: Rev. Beöthy Tamás SJ

Ugyan sérültek vagyunk, de Isten arca van bennünk, amit keresnünk kell magunkban és figyelünk kell rá.

márc. 19. Hitmélyítő est: Mi is az a Szt Ignáci lelkiség? II.    -  előadó: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

Már 61 éve szolgálnak jezsuiták a torontói magyarok plébániáján. Tudja-e, mi is a sajátosan jezsuita, milyen fő szempontok vezetik őket a lelkipásztori munkában? Föl tud-e sorolni legalább három tulajdonságot, ami jellemzi a jezsuita spiritualitást? Ha nem, itt az ideje, hogy végre ismerje meg őket …

márc. 21. Zene: Nagyböjti zene  - részvétel, karmester és orgonista: Oláh Imre

Vasárnap du. 2.30-tól a Szt. Erzsébet Scola Contorum fellépése templomunkban: Bach, Lemare, Liszt és Elgar műveiből.

márc. 26. Filmest: Békevári évforduló  -   2009  -  Békevár Jubilee; témavezető: Kish Albert

Hogyan telepedtek le a magyarok a pusztában és alapították meg Békevárt. A film megtekintése után beszélgetés a film rendezőjével.

Rendező: Kish Albert

márc. 28. Irodalmi est: Hullik-e nevedről az ékezet?  - Márai Sándor    -  részvétel, rendező: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

Vasárnap du. 5-7 közt. Az estre kedvenc Márai szövegeink olvasásával készítsük elő gondolataink. Ápr. 11-én lenne 110 éves.

ápr. 2. Nagypéntek, húsvét


Részvétel a nagypénteki szertartáson.
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk.

ápr. 9. Filmest: Mózes üldözése  -   2009  -  Moses: death chase; témavezető: Nagy Zoltán

A film hadászati szempontból tárgyalja az egyiptomi kivonulást a kánaáni bevonulásig.

Rendező: David Padrusch

márc. 19. Hitmélyítő est: Mi is az a Szt Ignáci lelkiség? III.    -  előadó: Fr. Sajgó Szabolcs SJ

(Kivonata rendezés alatt.)

ápr. 30. ...   -  előadó: Gombos Anita Hill (egyetemi tanár)

...

máj. 14. Zenei est: Előjátékok és ujjgyakorlatok Bachtól a XX. sz.-ig  -  előadó: Tiefenbeck Endre

Tudod, hogy hogyan fejlődtek a prelűdök és etűdök a zenében Bachtól a XX. sz-ig? Mire használták ezeket: a hangszer és a terem akusztikájának tesztelésére; a zenész technikai tudásának felmérésére; vagy koncert műként? Megtudhatod ezeket egy minden korosztály számára érdekes előadással egybekötött bemutatón Bach, Czerny, Chopin és Liszt művein keresztül.


Csoportunk az ökumené jegyében törekszik a keresztény magyar értelmiség egyesítésére és önképzésének biztosítására. Nyílt eszmecseréjű összejöveteleinkre mindenkit szeretettel várunk, aki kulturális, világnézeti és teológiai kérdésekben szellemileg frissnek érzi magát; a résztvevőktől pedig egymás nézeteinek kölcsönös tiszteletbetartását kérjük.

További kérdéseitekre Szilvássy Gábor szívesen válaszol.