2004  -  Péntek esti rendezvényeink


 

jan. 9. Szentíráskör: Fegyelmezett, szent élet  -  témavezető: Gáspár Gyula

Mint a pásztor, úgy legelteti nyáját. Karjaira veszi bárányait, az ölében hordozza őket, és nagy gonddal vezeti az anyajuhokat. Is 40.1-5; 9-11
Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az evilági vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül, és buzgón ezen a világon. Titusz 2.11-14; 3.4-7
Én csak vízzel keresztellek benneteket. De nyomomba lép az erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. Lk 3.15-16; 21-22
 

jan. 16. Filmest: Repülők, vonatok és autók  -  1987  -  Plains, trains and automobiles;  témavezető: Gáspár Gyula

A Hálaadás ünnepe van éppen (Thanksgiving). A családtagok hazafele igyekeznek, nem kímélve időt, pénzt, távolságot, hogy ki-ki a saját családja körében ünnepeljen. A film könnyed humorral kíséri útján a két főhőst. Az egyik rendezett, a másik „rendezetlen” családból származik. Az ebből származó különbségek kettejük között áthidalhatatlan akadálynak látszanak - vagy mégse? Hogyan viszonyuljunk egy olyan emberhez, akinek a természete a saját természetünk szöges ellentétje? Vajon az ellentétek minden esetben vonzzák egymást?

Rendezte: John Hughes; főszerepben: Steve Martin, John Candy
 

jan. 23. Mítosz és kultusz. A görög tragédia, mint a lelki gyógyítás eszköze  -  előadó: Simándi Ágnes

Az ókori emberek is éltek át családi és társadalmi feszültségeket, vesztették el szeretteiket, vívtak véres háborúkat, - vagyis túléltek kedvező és kedvezőtlen körülmények közt. Hogy egészségesebbek voltak-e lelkileg, mint mi, és hogy mivel ápolták lelkük egészségét - ilyen, és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ ezen az estén, melyen az is kiderülhet, hogy Szophoklész tragédiái nem a színházi szórakoztatás céljából készültek, hanem az önismeret vallási eszközei voltak. És ha marad idő, akkor a színházi titkok után még a jósdákban folyó álom-terápiás módszerrel is megismerkedhetünk röviden.
 

jan. 30. Taizé ima  -  vezeti: Gáspár Gyula és Borbély Sándor SJ
 

feb. 6. Szentíráskör: Emberhalász leszel  -  témavezető: Gáspár Gyula

Aztán hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Itt vagyok, engem küldj el!” Iz 6,1-8
Én ugyanis az utolsó vagyok az apostolok közt, s arra sem méltó, hogy apostolnak hívjanak, hiszen üldöztem az Isten egyházát.  1 Kor 15,1-11
Jézus így szólt Simonhoz: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel”. Lk 5,1-11
 

feb. 13. Filmest: Hídember  -  2002  -  témavezető: Simándi Ágnes

1820 és 1860 között játszódik, Széchenyi István grófról szól, akit a sors nem csak hihetetlen vagyonnal, hanem kiváló tehetséggel is megáldott. A Napóleon bukását követő évben a fiatal István gróf könnyelmű életet él, többek közt elcsábítja bátyja feleségét. A kirobbanó botrány következtében véget ér addigi katonai pályafutása. A megszégyenült sógornő hirtelen halála azonban egy életre megváltoztatja a léha ifjú nemest. Attól kezdve rögeszméjévé válik a felelősségtudat, amivel nem csak a saját életét, hanem a társadalmat is meg akarja változtatni. Egy nagyszerű barát, Wesselényi Miklós gróf, és egy új szerelem, (későbbi felesége) segítségével Széchenyi kora egyik legbefolyásosabb politikusává válik. Így kerül szembe a Habsburg uralkodóval és eddigi életével is.

A társadalom már egész Európában forrong, Magyarországon is küszöbön a forradalom. Széchenyi a békés eszközt szeretne választani, ezért álmai megvalósulásáért egy hidat szeretne építeni. Egy hidat, amely a kor Nyugat és Kelet Európája közt békésen feszül a Duna fölött, mint a két világ összeköttetésének jelképe. Az 1848-as forradalom alatt Széchenyi beleőrül a marcangoló önvádba, holott tudja, hogy a forradalom alapjaiban rengette meg a monarchiát. Egy Bécs melletti szanatóriumban, Döblingben kezelik, míg barátait sorra kivégzik a forradalom megtorlásaként. Hosszú évek után azonban az idősödő gróf csodával határos módon visszanyeri régi önmagát, s elhatározza, hogy még egyszer szembeszáll a birodalommal, hátha ezzel még egyszer fel tudja rázni hazáját...

Rendezte: Bereményi Géza; szereplők: Eperjes Károly, Latchina Irina, Bodochi Marius, Cserhalmi György, Kováts Adél, Nagy Ervin, Darvas Iván, Sinkó László
 

feb. 20. Noé bárkája és a Mennyország  -  előadó: Gáspár Gyula

Az Egyház évszázadokon keresztül tanította, hogy csak tagjai fognak üdvözülni (Extra ecclesiam nulla salus). Bár manapság már nagyon kevesen állnának ki e tanítás mellett, mégis érdekes visszatekinteni a tétel eredetére (időhiány miatt itt csak Noé bárkájáig megyünk vissza) és magyarázására. Megállapíthatjuk például, hogy e tan sohasem volt szószerint értelmezve, és magyarázását az is befolyásolta, hogy a kereszténység egy üldözött kisebbség volt-e, vagy pedig államvallás.
 

feb. 27. Egyház és kultúrák  -  előadó: Gáspár Gyula

Az Egyház szerepéről és küldetéséről különböző vélemények vannak körforgásban, amelyek különböző egyházképekről tanúskodnak. Richard Niebuhr és Avery Dulles teológusok megpróbálták rendszerbe foglalni ezeket, mégpedig az Egyház és a kultúrák viszonyának a szemszögéből. Mint minden beskatulyázásnak, ennek is természetesen megvannak a korlátai, de ennek ellenére teológiai körökben nagyon jó kiindulópontnak bizonyult.
 

márc. 5. Szentíráskör: Hány csillag van az égen?  -  témavezető: Gáspár Gyula

Nézz föl az égre és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Ilyen lesz a nemzetséged. Ter 15.5-12, 17-8
A mi hazánk azonban a mennyben van. Fil 3.17-4.1
Míg imádkozott, teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. Lk. 9.28-36
 

márc. 12. Filmest: Krisztus kínszenvedése  -  2004  -  The Passion of the Christ;  témavezető: Kovács Ágnes

Rendezte: Mel Gibson; főszerepben:
 

márc. 19. Taizé ima  -  vezeti: Gáspár Gyula és Borbély Sándor SJ

Az ének általi imádkozás istenkeresésünk leglényegesebb kifejezései közé tartozik. A Taizé rövid és állandóan ismétlődő dalai az éneklés meditatív jellegét hangsúlyozzák. Kevés szóval olyan alapvető és könnyen felfogható igazságokat fejeznek ki amelyek egész lényünket átjárják.
 

márc. 26. Krisztus kínszenvedése II.  -  2004  -  The Passion of the Christ;  témavezető: Gáspár Gyula

Beszélgetés Mel Gibson filmjéről. Ahogy már a film forgalomba hozása előtt kialakult heves vita is bizonyítja, nem feltétlenül szükséges megnézni egy filmet ahhoz, hogy az ember vitatkozni tudjon róla. Ezen az estén mi most mégis a film megtekintése után felmerült gondolatokat szeretnénk kiteregetni és megvitatni. Melyek voltak a film erős, illetve gyenge pontjai? Antiszemita volt-e a film? Túl sok volt-e benne a vér és erőszakos jelenet? Lelkiekben gazdagabban távoztak-e vajon a nézők a moziból? Mi volt a mondanivalója számodra?
 

ápr. 2. Szondi Lipót pszichológiája  -  előadó: Dr. Mester Fiore

A Zürichbe kivándorolt gyógypedagógus pszichiáter Szondi Lipót a freudi egyéni tudattalan és a jungi kollektív tudattalan tanulmányozása közé iktatta be a maga Sorsanalízisnek nevezett mélylélektani kutatását, amely a családi tudattalanban öröklődő génikus pszichológiai hátteret deríti fel. A génjeink négy ösztönpárt képviselnek: szexualitás (gyengédség és agresszió), paroxizmus, (finomabb és durva emóciók), én-es törekvések (énelzárás és énkitágítás), és  érzelmi tárgykapcsolatok (kapaszkodás-leválás, depressziós vagy mániás kedély). A Szondi Teszt arcképekre adott szimpátia és antipátia reakciók alapján diagnosztizálja a személyiség jellegzetességeit. Családi őseinktől kapott génjeink (-sorsszerűen-) befolyásolják társválasztásunkat, pályaválasztásunkat, barát-, betegség-, és halálmód-választásunkat. Egy-egy génikus törekvést azonban meghatározhatatlanul sokféle formában lehet levezetni. Szondi szerint például az intenzíven vallásos emberek, valamint a szociális pályákon működő személyek egy óriási „vulkánikus” („epileptoid”) romboló energiát nemesítenek meg a jóság irányába történő szüntelenül folyó átalakítással. Szondi „kalapácsolással” próbálja  meg a páciens tudatába segíteni a rejtett öröklött törekvéseket, főként a zavart okozó, haragvó agressziót.
 

ápr. 9. Nagypéntek, húsvét

Részvétel a nagypénteki szertartáson.
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk
 

ápr. 16. Koncert: Yanni az athéni fellegvárnál  -  1994  -  Yanni live at the Acropolis;  témavezető: Szilvássy Gábor

Yanni görög zeneszerző és előadóművész, akinek élete egyik álma, hogy koncertet adhasson szülő hazájában a fellegvár (Akropolisz) lábánál. Angol zenészekkel közvetíti számunkra a benne zajló zenét, ami talán a 70-es évekből Emerson Lake and Palmer zenéjéhez hasonlítható. Játékában a klasszikus zene magas szinten keveredik a mai zenével. Hallgatói földbe gyökerezett lábbal székbe merevednek. Romantikus, de mégis dinamikus játéka  - a felvételt is beleértve -  mestermű.
 

ápr. 23. Jézus a pszichológusok mestere  -  előadó: Rev. Horváth Lóránd

Mit jelent pszichológusnak lenni? Mennyiben volt Jézus pszichológus és mennyiben próféta? Hol ment tovább Jézus mint pszichológus - egy pszichológusnál? Bibliai bizonyítékok Jézus pszichológus, prófétai mivoltáról. Híres pszichológusok, lelkészek, tudósok véleménye Jézus pszichológiai tevékenységéről, továbbá gyógyításairól, mennyei küldetéséről! Híresebb művek, melyek erről írtak!
 

ápr. 30. A Rossz eredete  -  előadó: Gáspár Gyula

Hans Küng német teológus szerint a Rossz puszta léte az egyik legsúlyosabb akadály a hitetlen emberek számára abban, hogy Isten létezését el tudják fogadni. Logikájuk szerint ugyanis ha Isten jóságos és mindenható is egyszerre, akkor bizonyára megakadályozná a Rossz létezését.  Mivelhogy a mindennapi élet azt mutatja, hogy a Rossz igenis létezik, ez számukra világosan bizonyítja, hogy Isten vagy nem mindenható, vagy nem jóságos, és ebből kifolyólag sokan  Isten létezését is kétségbe vonják.  Hogy válaszol egy hívő ember ezekre a komoly kérdésekre?
 

máj. 7. Szentíráskör: A jel  -  témavezető: Gáspár Gyula

Mihelyt megérkeztek, összehívták az egyházat, elbeszélték, mi mindent tett az Isten általuk, s hogy a pogányok előtt is kitárta a hit kapuját. ApCsel 14.21-27
Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és a tenger sem volt többé. Jel 21.1-5
Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Jn 13.1, 31-35
 

máj. 14. Filmest: Anya  -  1996  -  Mother; témavezető: Gáspár Gyula

Ha életed vakvágányra jutott, vagy éppenséggel kisiklott, sok mindent megpróbálhatsz, hogy újra sínre kerüljél: megnősülhetsz, elválhatsz, paphoz vagy pszichiáterhez fordulhatsz segítségért, tanfolyamokat vehetsz, munkahelyet, vagy pályát változtathatsz, stb., de gondolom egyikünknek sem jutna az eszébe, hogy a legjobb gyógyterápia az lenne, ha az ember pár hónapra vissza költözne az édesanyjához a szülői házba! És még azt mondják, hogy semmi új a nap alatt. Hogy mennyire sikeres az ilyen terápia, az persze más lapra tartozik, de senki se intézze el pusztán egy kézlegyintéssel, mielőtt megnézné ezt a filmet.

Rendezte: Albert Brooks; szereplők: Paul Collins, Laura Weekes, Albert Brooks
 

máj. 21. Taize Ökumenikus meditációs ima  -  vezeti: Borbély Sándor SJ és Gáspár Gyula

„Az ének általi imádkozás istenkeresésünk leglényegesebb kifejezései közé tartozik.  A Taizé rövid és állandóan ismétlődő dalai az éneklés meditatív jellegét hangsúlyozzák. Kevés szóval olyan alapvető és könnyen felfogható igazságokat fejeznek ki amelyek egész lényünket átjárják.” (Roger Schutz, a Taizé mozgalom alapítója)

Színhely:  Első Magyar Református Egyház (439 Vaughan Road, Toronto)
Időpont: este 8-kor
 

máj. 28. Szalonnasütés a szabadban

Időpont: este 7-kor
Helyszín: Etienne Brule Park; az Old Mill étteremtől keletre át kell menni a kőhídon, a Humber folyó felett és onnan az északra eső parkban találkozunk a folyó keleti oldalán.

 

jún. 4. Szentíráskör: Időszámításunk előtt  -  témavezető: Gáspár Gyula

Az idők előtt alkotott, a kezdet kezdetén, a föld születése előtt.  Amikor létrehozott, még az ősvizek sem voltak, és a forrásokból még nem tört elő víz. Bölcs 8.22-31
De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. Rom 5.1-5
Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek  Jn 16.12-15
 

jún. 11. A Rossz eredete II.  -  előadó: Gáspár Gyula

A „Rossz Eredete” című előadás folytatása, amelyben az Egyház apraja-nagyja is hozzá szól a témához (Ireneusz, Szent Ágoston, Hick, Whitehead és mások).
 

jún. 18. Filmest: Agyag madár  -  2002  -  Clay Bird; témavezető: Dr. Mester Fiore

Anu, egy fiatal kelet-pakisztáni fiú, vidéki élete pereg előttünk a 60-as évek végén. Az életet kedvelő fiatal nagybátyja a baloldali értelmiség oldalán fog fegyvert a politikai válság leküzdésére. Egyszer Anut  - apja akarata ellenére -  egy vidéki vásárra viszi, amiért apja büntetésként egy szigorú iszlám iskolába küldi. A megpróbáltatások hatására végül hazamegy, de az odaérkező iszlám katonaság földönfutóvá teszi. A film hangulatos zenével és részvéttel tárja elénk a gyerekek bánatát és rugalmasságát az élet megpróbáltatásaival szemben.

Rendező: Tareque Masud; Szereplők: Nurul Islam Bablu, Russell Farazi
Országok: Bangladesh / Franciaország / Pakisztán
 

jún. 25. Mi a valóság?  -  előadó: Szilvássy Gábor

Mindenkinek kellemes nyaralást kívánunk!
 

aug. 13. Zenei est Scarlett-el  -  (Antaloczy Évával)  -  házigazda: Marics Erzsébet

Scarlett egy budapesti zenész családba született. Reneszánsz nőnek becézték. Énekes, zongorista, zeneszerző, költő, tanár és szervező képesítést szerzett. A „Zene és orvostudomány” alapítója és az emberi lappangó és egységesítő gyógymódnak vezetője. Angliában, USA-ban és Kanadában koncertezik és tartja tanfolyamait. Lüktetően szórakoztató módon egyesíti magába kelet és nyugat örökségét. „Egy nő” című műsorában - amit műbírálói befogadtak - a legfrissebb zene és dallam szabadságával és újdonságával hozza egybe a legkülönbözőbb stílusokat. A hangot egy ecsethez hasonlítja és azt állítja, hogy annyi hangunk van, ahány érzelmünk. Az élet minden területén együttműködik a gyógymódoknak az önkifejezéssel, közléssel és szerepléssel való egyesítésében.

Színhely: Celebrity Club (110 Esplenade Ave, a St.Lawrence piac mögött
Időpont: Augusztus 13, péntek, este 10
Korlátolt mennyiségű ülőhely áll rendelkezésünkre, időben jelezzétek részvételi szándékotokat.
Jegyárak: Olyan ajánlatot kínál neked, amit nem tudsz visszautasítani.
Eltaláltad, pontosan annyi. Sokkal jobb, mint a keresztapa, nem?
 

aug. 27. Filmest: A félelem felfalja a lelket  -  1974  -  Fear eats the soul; témavezető: Gáspár Gyula

Az életben sok mindentől lehet tartani, hisz szinte lépten-nyomon veszélyek leselkednek az emberre. Ez a film az emberi kapcsolatainkról szól, amiben az előítéletek, az irigység, és a féltékenység tud nagy károkat tenni. Főleg ha különböző nemzetiségek kapcsolatairól van szó, ahol pitiánernek tűnő dolgok is komoly következményekkel járó láncreakciókat indíthatnak el.  Pláne ha Németországban élő arab vendégmunkásokról van szó! A németek aligha mondtak köszönetet Fassbinder német rendezőnek a filmjéért, legfeljebb a Cannesi filmfesztivál fődíja nyújthatott némi kárpótlást ezért.

Rendezte: Rainer Werner Fassbinder; főszereplők: El Hedi ben Salem, Brigitte Mira
 

szept. 11. 17. Éves Találkozónk: A béke forrása

Gyere!
Mire? A Róma Békéje (Pax Romana) 17. találkozójára
Mikor? Szeptember 11, szombat, 9:00 - 6:00.
Hova? Webster vízesésnél, a Hamilton melletti Dundas városában.
Rossz idő esetén a vízesés melletti nagyteremben.  Térkép és útbaigazítás!

Előadóink:
Dr Mester B. Fiore pszichológus

Az írásban érkezett tanulmányok  rövid összefoglalóját felkészülésként kérjük olvassátok el.
 

szept. 17. Szent Ágoston hatása Pázmányra  -  előadó: Dr. Mester B. Fiore

Betegség miatt nov. 19.-re helyeztük át.
 

szept. 24. Filmest: Szitakötő  -  2002  -  Dragonfly; témavezető: Simándi Ágnes

Ha valaki, akit nagyon szeretünk, hirtelen eltávozik körünkből,  vajon mindörökre elveszítjük öt?  Ezt a kérdést feszegeti a film, amelyben egy orvos gyászolja a feleségét, és közben üzeneteket vél felfedezni maga körül.  Honnan jönnek ezek az üzenetek,  mit akarnak mondani, vagy csak a fantázia szüleménye az egész?

Rendezte: Tom Shadyac; főszereplők: Kevin Costner, Susanna Thompson
 

okt. 1. Szalonnasütés a szabadban

Időpont: este 7-kor
Vendéglátónk Nagy Pál: nyárbúcsúztató, élménybeszámolókkal, játékokkal
 

okt. 15. Szentíráskör: A nagy kérdés  -  témavezető: Gáspár Gyula

Ameddig Mózes a kezét kitárva tartotta az izraeliták fölényben voltak, de ha leeresztette a kezét, az amalekiták jutottak fölényhez. (Kiv 17.8-13)
Minden írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre. (2 Tim 3.14-4.2)
Csak az a kérdés, hogy amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön? (Lk 18.1-8)
 

okt. 22. A liturgia megújulása  -  előadó: Msgr.Dr. Miklósházy Attila

A katolikusok mindig is vitatkoztak a liturgiáról. A liberálisok sokkal messzebbre mennének a legutóbbi zsinatnál, mások viszont a latin nyelvű misét sírják vissza. A 2.vatikáni zsinat bölcsen a kettő közötti középutat választotta. A hívőket nem kellene hogy zavarja, ha a padsorok között csöppségek kószálnak, vagy más apró rendellenességek. Az igazi közösségek nem ülnek mereven előre bámulva, mint egy hadsereg. Személyszerint megkérdőjelezném a szokásos érveket annak alátámasztására is, hogy a bor nem kínáltatik fel mindenkinek, és inkább egy valódi kenyeret részesítenék előnyben a ma általában használt fehér keksz helyett. Lelkiéletünket ápolni kell, személyesen és a családon belül is, hogy az Eukarisztia annak csúcspontja lehessen. Ha ugyanis nincs semmi alatta, a csúcs képtelen egyedül megállni.
 

okt. 29. Hol vagytok ti félszemű keresztények?  -  előadó: Gáspár Gyula

Jézus erkölcsi tanítása mindig is kihívást jelentett követői számára. Közülük is vajon ki hajlandó fülön csípni a házunkból kisurranó betörőt csak azért, hogy felkínáljuk neki legjobb télikabátunkat (Mt 5.40)? A születésnapi partikra is viszonylag kevés vak és béna kap meghívást, valami oknál fogva barátainkat részesítjük előnyben (Lk 14.13). És ha körülnézünk egy vasárnapi istentiszteleten, bizony nem sok félszemű keresztényt látunk a padokban (Mt 5.29)
 

nov. 5. Kína: egy óriás múltja és jelene  -  előadó: Rev.Dr. Deák István

Hat héten keresztül Kínának csak egy ici-pici részét "barangoltuk" be, ami mégis elegendő volt ahhoz, hogy sok előre megalkotott kép és fogalom helytelennek bizonyuljék. Láttuk Kína ősi-, és legújabb arculatát is. Beijing, Tienchin-nél a kínai nagy falat. Xian, Yülin-nél a mai napig is hegyoldalba vésett barlangokban lakó embereket, köztük a fogadott fiúnk családját is. Nanchang-ban Chin shr huang császár sírhelyét, melyet 10,000 főből álló életnagyságú agyag katonaság őriz. Látogatást tettünk Lu Shan-ban, ami egy nagyon magas hegy tetejére épült Shangrila város, közelében egy melegvíz forrással. Jártunk Xihu-ban  - a Nyugati Tónál -  és Shanghai-ban.

Az utolsó 10 napot Taiwanon töltöttük, ahonnan 36 évvel ezelőtt jöttem el. A nagy változások ellenére ott találtam az immár 93 éves Jaschkó István atyát és nagy művét, ami már országszerte elismerésre talált. Shan bíborosnál lévő látogatásunk volt a hat hetes út méltó befejezése.

Négy albumban közel 800 fényképe képezi a beszámoló vizuális részét.
 

nov. 12. Filmest: A cselédlány története  -  1990  -  The handmaid's tale; témavezető: Gáspár Gyula

A belátható jövőben játszódik ez a film.  Egy képzeletbeli országban egy fanatikus vallásos szekta ragadja magához a hatalmat, hogy Isten nevében megtisztítsa az országot a klónozás, mesterséges megtermékenyítés, magzatelhajtás, kábítószer és pornográfia átkaitól.  De miért menekülnek mégis az emberek (már aki tud) hanyatt-homlok ebből a szép új világból?
U.i.  Addig nézd meg ezt a filmet, amíg be nem tiltják!

Rendező: Volker Schlöndorff; Főszerepben: Natasha Richardson, Faye Dunaway
 

nov. 19. Szent Ágoston hatása Pázmányra  -  előadó: Dr. Mester B. Fiore

Vitairatainak úgy szólván minden gondolatánál hivatkozik Pázmány Szent Pál Apostolra és Szent Ágostonra. Szent Ágostont azért idézi, mert az „új tanítók” a régiek közül Szent Ágostont tisztelték a legjobban, és mert Kálvin is „szentnek” nevezte őt. A stratégiai felhasználhatóságon felül azonban Szent Ágoston óriási belső békét sugárzó személyiségalakító hatással is volt a nyugtalan lelkű Pázmányra. És mint szenvedélyes hitvédőhöz és egy háború sújtotta lakósság (Sacco di Roma) püspökéhez, Szent Ágoston írásaihoz bármiféle teológiai és püspöki tevékenységi problematikájával odafordulhatott Pázmány. Szent Ágoston racionális és béke szerető szelleme volt az egyetlen erőforrás, aki a magyar érdekek békés szolgálatában segíthette Pázmányt. Az összes többi konzultánsok, még a kiváló magyar nádor is, a veszedelmesen megritkult lakósság „vérontással” áttérítésére ösztönözték a királyt. Így Szent Ágoston szellemének is köszönhető az, hogy 1608-ban Pázmány volt az egyedüli királyi tanácsadó aki kiállt, és még hozzá sikeresen, a vallásszabadságnak az alkotmányba beiktatása mellett, 1636-ban pedig az Erdély ellen készülő katolizáló háborút megelőzte.
 

nov. 26. Szentíráskör: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem …  -  témavezető: Bohus Viktor

Ök majd ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szölömetszö késsé (Iz 2.1-5).
Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség tetteit és
öltsük fel a világosság fegyvereit (Rom 13.11-14).
Ha két asszony öröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják (Mt 24.37-44).
 

dec. 3. Filmest: II. János Pál Pápa élete  -  2003  -  Life and times of John Paul II; témavezető: Dr. Mester B. Fiore

A jelenlegi pápa 1 milliárd katolikus lelkivezetője és kétségkívül az egyik legismertebb ember a Földön. E háromrészes CBC dokumentumfilm célja, hogy bemutassa a pápa életét: kezdve a lengyelországi iskolás éveivel, szomszédaival, barátaival, rövid színházi pályafutásával; majd áttér egyházi működésére: vagyis hogyan lesz egy papból püspök, érsek, és végül pápa. A film érinti a pápa sokat vitatott erkölcsi tanítását is, főleg ami a magzatelhajtást és a fogamzásgátlást illeti. Végül pedig mások nyilatkoznak a pápa befolyásáról, többek között Gorbacsov, Kissinger, Jaruzelszki, Éalesa és Brzezinski.
 

dec. 10. Karácsonyi Est
 

dec. 17.-től  Karácsonyi Szünet

Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Újévet kívánunk.
Legközelebb január 7.-én találkozunk.