Köszöntésünk
Üdvözlünk:
Tagunkként, vagy érdeklődőként.
Gyere a táncpróbáinkra, terád is várunk:
Táncpróbáinkon terád is és mindazokra szeretettel várunk, akik magasabb szinten szeretnének táncolni.
 
A páros táncokkal versenyre is lehet készülni, vagy formációtánc fellépésekkel báli nyitótáncokon, vagy bemutatótáncokon résztvenni.
 
Táncosainktól egymás nézeteinek és kultúrájának kölcsönös tiszteletbetartását kérjük.
 
Nevünk
Mag Táncklub
Nevünkben a Mag szó arra utal, hogy a táncosok magként viszik tovább tudásuk és virágzásukkor környezetüket is táncra ösztönzik. Mélyről jövő érzelmeik kifejezésének módját tánc-csíraként viszik magukkal. A tánccal az Isten felé, vagy a másik felé fordulnak. E társas kapcsolatban a lényegesre figyelnek a másikban, ahogy a mag is a lényeget hordozza.
 
A táncklub kifejezés pedig egy kötetlen formára utal. Ahol a tudásnak ráfordítható időnek és energiának megfelelően van lehetőség a tanulásra.
 
Céljaink
Céljaink:
–  a fiatalok tánctudásának növelése;
–  a táncszeretet és az anyanyelv ápolása;
–  a klub közösségi szellemének kialakítása és ápolása;
–  báli nyitó-, vagy bemutatótáncokkal való fellépések;
–  versenyekre való felkészítés.
 
A táncról
A tánc szent művészet és társadalmi művészet
Erőfeszítés a külső és belső világ összhangjának megtalálására. Az önmagunk fölé emelkedés imádsága. Ösztönösen igényeljük. Fegyelemhez szoktat, hogy felszabadul­hassunk.
Érzelmeink kifejezésének nyelve
Szépséget felcsillantó művészet, ami lelkesítő élményt nyújt. Értékismeretünket formálja és gazdagítja. Mindazok a táncok elfogadhatók, melyek ezt erkölcsös módon teszik.
Testbeszédünk nemzetközi nyelve
Figurái a nyelv egy-egy szavának, figuraláncai egy-egy mondatának felelnek meg, amin keresztül megtanulhatjuk érzelmeink kifejezését. Mozgásunk csiszolásával megkönnyít­hetjük a társasági életbe való beilleszkedésünk. A tánc közben lehetőség nyílik baráti kapcsolatok szövődésére és csapatszellem kialakítására. Egy-egy fellépés pedig életre szóló emléket nyújthat.
Művészi sport
Tiszta lendület és ritmus. A versenysportban kialakított egyik formája a táncverseny, ahol egy előre megadott mérce alapján mérik össze tudásuk. Másik formája a szintező, ahol túllépnek a másik elleni küzdelem gondolatán és egy kitűzött szint eléréséért táncolnak.
Orvosi szempontból:
A táncpróbákon való táncbafeledkezés elvonja a figyelmet a külvilág szorongásaitól. A test fizikai terhelésekor endorphin termelődik, ami csökkenti a fájdalomérzetet, így nyugtatólag hat.
 
Tánctanítás
Nemzetközi stílusban
Magyar és angol nyelven folyik, az Imperial Society of Teachers of Dancing (ISTD) által kiadott figurák és nemzetközi stílusú technika alapján.
Tanulható táncok
Európaiak
lassú-keringő,
gyors-keringő,
slowfox,
quickstep,
tangó,
csárdás,
palotás,
polka.
Észak-Amerikaiak
jive,
disco fox,
hustle,
rock 'n' roll,
boogie-woogie,
charleston.
Közép-, és Dél-Amerikaiak
szamba,
cha-cha,
rumba,
paso-doble,
szalsza,
merengue,
mambo.
Tánctanár
Szilvássy Gábor nemzetközi mester,
aki Európa számos országában nemzetközi versenyeken táncolt.
 
Táncklubunkról
Megalakulásunk
1989 karácsonyán alakultunk meg a Róma Békéje (Pax Romana) mozgalom kérésére és
1990 januárjától rendszeresen működünk, minden vasárnap délután.
Fellépéseink
- 1990-1994, nyitótánc az Eötvös Loránd bálon (Harbour Castle, Old Mill, Sutton Place)
- 1992, bemutatótánc a nemzetközi kiállításon (CNE, Automotive Building)
- 1993, nyitótánc a Házasok Klubjának bálján (Szent Erzsébet Templom)
- 1993, bemutatótánc a „Bécsi Tavasz”-on (Royal York Hotel)
- 1995-1998, bemutatótáncok a Róma Békéje csoport éves találkozóin (niagarai Loretto házban és az Ancasteri Mt Mary villában)
- 1996, nyitótánc az első bálozók bálján (Brandford, Petőfi Ház)
- 1998, bemutatótánc a Házasok Klubjának 50. évfordulóján (Szent Erzsébet Templom)
- 1998, bemutatótánc a nyári Karavánon (torontói Portugál Művelődési Ház)
- 2003, szertartásos tánc a Szt. Erzsébet egyházközség 75. évfordulóján
Más csoportoknak tanított koreográfiák:
- 1990, első bálozók nyitótánca a Helikon Bálon (Sheraton Hotel)
- 1999, „Sok hűhó semmiért” színészeinek (20 művész tanítása a torontói Balett Intézetben, fellépés a torontói egyetem színpadán)
- 2002, „Tviszt Olivér” énekszakos középiskolások színműve (18 lány, Hawthorn-i középiskola)
- 2004, „A medve” és „Leánykérő” színházi előadására (6 művész, Robert Gill színház az UofT-n)
- 2007, „A medve”, „A dohányzás ártalmasságáról” és „A leánykérő” színházi előadására (6 művész, Robert Gill színház az UofT-n)
 
Idézetek
Erdő Péter prímás-érsek
„A legújabb pápai szertartásokon megfigyelhetjük, hogy a liturgiában néha táncosok is megjelennek: mondjuk indiai vagy más koreográfia szerint megkomponált táncot lejtő művészek, s ennek szintén lehet létjogosultsága. Bár nem szerepel a liturgikus könyvben, de nem is feltétlenül tilos.”
megjelent: Élet és Tudomány LVIII évf. 15. sz. 457-459, 2003. ápr. 11.
Krzysztof Zanussi
„Ha a hívő emberek nem igénylik a művészetet, akkor nem lesz művészet.”
megjelent: Barátainknak, A Magyar Jezsuiták Baráti Körének értesítője, 2004. Karácsony
 
Levelezés
Kérem töltse ki a kérdőívet
   
 
Táncpróbáink helye és ideje
St Elizabeth of Hungary Church
 
432 Sheppard Av E.
Toronto, ON, M2N 3B7
Kanada
Tel: 416-225-3300
 
Földalattiról a Bayview megállónál kell leszállni, ahonnan nyugat felé a második háztömb, gyalog kb. 5 perc.
Találkozunk:   vasárnap délután 5-től 8-ig   Egyházközségünk Ifjúsági Központjában.
 
Hírek
Próbáink
vasárnaponként este 5-től 9-ig
Szüneteink
Húsvét vasárnap
július - augusztus: külön megbeszélés alapján
december második fele: karácsonyi szünet
a hosszú hétvégéken csak akkor van szünet, ha senki sem tud jönni.
Estjeink
Tagdíj
100 $/év/fő   januártól decemberig